Halli emberek ;) Hát kicsit későn, de azért írok ma is :D A mai nap kihagyhatatlan :D
Naszóval, akkor kezdem is:
Suliban, első óra: magyar: ma nem a szokott helyemen ültem, hanem Zsani mondta hogy Zoli nincs, és üljek át hátra...hát bárcsak ne tettem volna :| Mármint egy szinten jó volt, elvoltunk a dolgainkkal, Tündérke megejtette a szokásos sminkelését, én meg tanultam német dogára, de ez mellett úgy bepörgött Zsani, hogy az leírhatatlan...Egyfolytába csípkedett, szúrkált, ugrált, dumált, meg amit el lehet képzelni xDDD Nem sok dologtól tudok kikészülni, de reggel már a hajszálvékony idegeimen táncolt, amit úgy éreztem, hogy nemsokára megszűnnek létezni...Najó, végre kicsöngettek, szünet...Megtámadott Dorcii :D Zsani elment mászkálni, szóval nyugtom volt^^ Jött Fanni, akinek tökjó lett az új haja :D Szegény ha ezt olvassa, akkor tuti csapkodni fog, de ez van <3 Órán megírtuk azt a dolgozatot, de kb mint a toto, nálam olyan lett..vagy mint a Havai-féle kémia-biosz dogák xDDD Najó, annyira azért mégsem, mert ott volt 33,33333 százalék esélyünk, itt meg valamit össze kellett hozni na :D Jó, doga letudva, aztán Zsani folytatta az idegeim szaggatását...Szünetben valahogy sikerült elkeverednünk egymás mellől, szóval mázlim volt xD Próbálkoztam tanulni is még az utolsó perceimben, bár nem ment, szerencse hogy tudtam az agyagot :) Töri után következett a következő sokk: rájöttem hogy nincs az ofő, helyette egy "nagyon aranyos tanárnéni" jött be:| Istenem, kb még soha nem vártam ennyire egy matek óra végét.... A szünet meg no komment ;o Szünet után pedig következett a lazítás, fizikaaa :D najó, kb életemben nem szerettem még a fizikát xD Most se nagyon, csak az órákat. Mert azoknak megvan a hangulata, pont mint a németóráknak :D Le se merem írni mit műveltünk Zsanival meg Dorcival xDDD Infón a szokásos: semmittevés, meg egy kis feladatmegoldás..Naja, és rájöttem h a suliban nem tudok "farmville-t játszani" :S De azért a FACEBOOK chat működött szerencsére :D Hetedik órában tesi órán meg tesi óra volt ;o Najó, ez általánosságban nem kellene, hogy ennyire meglepő legyen :D
És a hét órám után még lógtam egy mai házimmal: a spanyollal...De mivel a kellemest részesítettem előnyben, és a buszon beültem Kinga mellé, ezért ott sem tudtam megcsinálni, vagyis Deszk és Szeged között csinálgattam valamicskét. Végül amit tudtam, azt mamámnál írtam meg, + másolnom is kellett... Aztán mentem föl Dórihoz :P Egyébként azt furcsállom, meg persze ez jó, hogy el tudja magyarázni úgy a dolgokat, hogy én azt meg is értsem, és ne egyik fülemen be, a másikon ki legyen...Ellenben khmmmm, najó nem, végeztem ;)
Nyolcra haza is értem :D Akkor még msn meg miegymás, de ami itt ment...Jaaaaj :D Jó volt^^
Hát kb mára ennyi, így is elméletileg sok lett, nade akit nem érdekel, az meg ne olvassa el ;)
Puszpááá